Üres ígéretek

Mint a műanyag zacskók a szélben, úgy suhannak el az ígéretek mellettem. Olyanok, amilyenekbe reggel a konyhában anya a kiflit tette, de már nincs bennük nehezék. Elhajították, már nem kell többé; kiürült, nincs már lényege. Ilyenek az ígéretek is.

Mindenki szélnek ereszti őket, jó az úgy, pont azt akarja hallani a másik úgy is. Pedig nem. Őszinte választ vagy véleményt akarunk hallani. Nem ígéretet, hanem egy biztosítékot. Persze, mindenki majd jön, meg majd találkozunk, meg "jaj, de fogsz hiányozni", meg "ne menj el"... A lószart. Már bocsánat.

A "barátok" 90%-a eltűnik egy fél év alatt. Nem lehet már hozzád menni a nyűgjeikkel, nem vagy jelen fizikailag, és ennyi is. Telefonon sem hívnak, mert drága (ha te hívod, akkor órákig csacsog persze), e-mailt meg már ki ír mostanság, hiszen ott a FB, ott elég egy youtube-link...

Ne ígérj! Nem kell! Ne mondj inkább semmit, csak ölelj meg! Többet ér...
Ne búcsúzz, ha látni akarsz még! Minden csak elhatározás kérdése...

Inkább hagyj egyedül ámítás nélkül, ne légy képmutató. Nem kell utánam jönni. Nem szükséges "muszájból" szeretni. El lehet dobni azt az üres zacskót a szemétbe....