"Minden rendben lesz", hallom nap mint nap. De mégis mikor?! Hol van a felmentés?! Sehol. Vagy csak nem látom a ködtől. Egy borzalmas időszakot próbálok most lezárni, több-kevesebb sikerrel. Néhány dolog van csak, ami tartja bennem a lelket, például a költözés. Bár még azt sem tudom, hogy hogy fogom véghez vinni egyáltalán.
Vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen nincs segítő kéz, hallgat a telefon, nem jön, amit várunk. Hát ez most épp ez a pillanat. A perc, amikor teljes a csend. Ijesztő, félelmetes, borzongató. Magányos.
Egy egykori, barátnak nevezett, (ma már) kellemetlen ismerős pedig csak még jobban gerjeszti a dolgokat. Lövésem nincs, hogy mégis hogyan lehet valaki ennyire egoista, nemtörődöm, igénytelen... Na meg fiatal kora ellenére alkoholista. Nulla. Mert az. Egy érzelmileg fogyatékos, kispolgári csökevény ez (mert az "ő" túl fennkölt neki), aki mindenkin gátlástalanul átgázolva éri el, amit el akar. Élvezi és érti, amit mi - kívülállók - nem: hogy miért kell a földön fekvőbe még egyet belerúgni. Szimplán jól esik neki. "Nem megbántani akarlak..." - zuhan ki a száján szinte minden alkalommal. De, azt akarod. És épp azt teszed, mert egy felületes, egoista vadember vagy. "Megtanultam az élettől" - épp te mondod ezt, akinek ugyan szinte semmiért (igaz: a diplomáért se, ami nincs is meg) nem kellett megküzdened?! Ugyan.
Nem kívánok én semmi különbet neki sem. Csak kapja meg, ami jár; és ne keseríthesse tovább az életemet. Ne. Nem teheti, nincs joga hozzá. S ezért most olyan messzire megyek tőle, amennyire csak tudok. Aztán gyűjtögesse csak a sörös dobozait magának, fetrengjen a retekben és a baktériumokban egyedül. Áspiskígyó. Gerinctelen, igazságtalan, felelőtlen, hazug, szánalmas csúszómászó. Nem mellesleg hiteltelen, nagyképű, hangember. És még csak nem is életképes. Pont.
De nekem - az egyébként meg nem kérdezett véleményével ellentétben - vannak terveim, céljaim, ötleteim. Igen, vannak. És már nem sok kell hozzá, hogy meg is valósuljanak. Bizonyítani fogok, nem neki, hanem magamnak! De úgy intézem, hogy tudjon majd róla. És akkor ember nem lesz, aki nem nézi majd teljesen hülyének. Ja, ez ma is így van. Magányosabb, mint én, pedig az már mutatvány a javából, azt hiszem. Hol vannak a nagy barátok?! Sehol, mert egy ilyen felszínes, arrogáns seggfejnek olyanjai nincsenek. Soha nem is lesznek.
Tökéletes állásfoglalás a címben:
