Az utóbbi egy hónap mind lelkileg, mind fizikailag meggyötört. Pont. Be kellett látnom, hogy ezt én így, ebben a formában nem vagyok képes tovább csinálni. És nem is akarom. Elegem van abból, hogy sem nyugalmam nincs, sem értelmét sem látom az ittlétemnek. Dolgozhatok orrvérzésig, bizonyíthatok akár minden nap, mégsem vagyok nemhogy megbecsült tagja a cégnek, de konkrétan az utolsó odébb rúgni való lábtörlőnek képzelnek - minimum ketten.
Magyarázkodni nincs értelme egyiküknek sem és úgy gondolom, hogy nem is kell. Megtettem minden tőlem telhetőt eddig is, talán többet is, mint kellett volna.
Sajnos jó ideje nem tudok úgy bemenni dolgozni, hogy ne legyen bennem rossz érzés. Egy gennygóc van bennem ettől az egésztől, ami napról napra növekszik. A folyamatos gyomorgörcseimtől gyakran gombócba kuporodva bőgök az ágyon, ami még csak nem is az enyém. Mint ahogy az életem sem. Nincs semmim, és lassan úgy érzem, hogy semmi nem köt ide.
Ha mennem kell, hát megyek és minden zokszó nélkül teszem, emelt fővel. Valószínűleg külföldre.
Ma épp azon lamentáltunk a húgommal, hogy lehetséges, hogy valóban az az én utam. Annyiszor tervben volt már, annyiszor nekiindultam, de aztán nem mentem mégsem. Kellett volna már jóval ezelőtt. De bíztam. Bíztam azokban, akik most hátba támadnak minden nap, akik fintorogva vagy gúnyos megjegyzések közepette "fogadnak" az irodájukban, vagy még jobb: fel sem néznek, ha hozzájuk beszélek. Mindezt persze úgy, hogy egyiküknek, sőt a cégnek sem ártottam sosem. Nem is tervezem. Tisztességesnek nevelt az anyám, nem egy sznob majomnak.
A görcsök csak úgy fognak elmúlni, ha mindezt magam mögött hagyom. Hogy miért vagyok itt mégis, még ma is? Mert amit elkezdtem, be kell fejeznem. Az egyetemet, a félévet. De ha nem változik semmi, akkor február elején elhagyom ezt a várost. Ha változik, akkor maradok, júliusig. Nem tovább. Akkor kiviszem azt a csapatot, akik között ott van a "B" családom legifjabbja is. De nem tudom megígérni neki.
Vérzik a szívem minden nap, őrjöngeni tudnék és elegem lett.
Most magamat kell néznem. Életemben talán másodszor. Csak valaki mutassa meg, hogy hogy kell önmagamon kívül mindent lesz@rni... Légyszi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése