"Színház az egész világ..."

Soha nem nyitottam ki a számat, de tényleg. De ma elég lett. Rettenetesen rühellem az igazságtalanságot, főleg akkor, ha egy takony sz*rházi szájából csattan a padlóra. És ma kigurult a számon néhány keresetlen mondat. Igen, pont felé. A "felnőtt férfiemberhez méltó" viselkedés nyilván azt hozta rögtön, hogy a főnökhöz szaladt. Gerinces. És egyébként abszolút fair.

Csodák csodája: nem kaptam érte, sőt... Egy olyan, rég feledésbe merült opciót kínált fel a főnökség, amiért nyáron könyörögtem is. Áthelyeznek irodailag egy nyugalmasabb helyre. Jó is ez így. De a kis talpnyaló hisztigép vajon akkor mit fog csinálni, amikor majd nem lesz, aki fusson helyette? De tudjátok mit? Nagy ívben teszek rá. Innentől kezdve ez a s*ggnyaló oldja meg a tyúkszaros kis dolgait, ahogy akarja. És esetleg tanuljon meg kommunikálni. Nem árt. De velem szemben ne emelje fel a hangját.

Nem érzem likvidálásnak egyáltalán, de hogy lesznek még ebből problémák, az biztos. Mindegy, az évad végén egyébként is távozom innen. Hogy hova? Oda, ahol nem színház az egész világ. Mert itt az van. Mindenki - tisztelet a kivételnek - díszeleg a porondon.

Nincs szükség az életemben olyan elemekre, akik amellett, hogy "mindig mindent jobban tudnak", még megmondóembert is játszanak. Elég volt. Nem kell olyan helyen élnem és dolgoznom, ahol nem akarok. Megutáltatták velem ezt az egészet. Mindent. Pedig gyerekkorom óta varázsa volt. Mindegy.

P.S.: Túl tisztességes embernek nevelt az anyám.