That's it! / Das ist alles! / Ennyi!
2013. március 10., vasárnap
Dragonfly is on the road - again...
Költözés. Utazás. Barátok. Problémák. Mérkőzések. Szerelmek. Németország. Szenvedély. Tanulságok. Család. Szenvedés. Munka. Váltás. Lehetőség. Kétely. Remény. Boldogtalanság. Kényszer. Vágy.
That's it! / Das ist alles! / Ennyi!
That's it! / Das ist alles! / Ennyi!
2013. február 17., vasárnap
Broken...
Folyamatosan dühöt érzek. A kilátástalanság, a boldogtalanság, a félelem és a meg nem értettség gerjeszti, ehhez hozzájön még egy jó adag szerencsétlenség és a fizikai világ megannyi gyötrelme. Nem bírok kikecmeregni ebből, egyedül nem. Várom, hogy jöjjön az "én emberem", de nem fordult be még eddig a sarkon sajnos. Pedig mindig figyelem, várom, akarom. Talán túlságosan is akarom. Talán nem engedek szabad folyást a dolgoknak. Ilyen vagyok. Ezt megváltoztatni nem tudom.
Az elveimet, illetve azok maradékát már had ne adjam fel...
Jöhetne egy jótündér, aki a szárnyát nekem adná, hogy elrepülhessek innen jó messzire...
Lifehouse: Broken
Az elveimet, illetve azok maradékát már had ne adjam fel...
Jöhetne egy jótündér, aki a szárnyát nekem adná, hogy elrepülhessek innen jó messzire...
Lifehouse: Broken
2012. november 2., péntek
2012. október 5., péntek
My Brain is dead...
Igen, az agyam halott. Péntek van, ez az egy szerencsém. Már ha annak mondható. Folyamatos intrikák közt élem napjaimat, átverések, hazugságok áldozataként. Félek, hogy előtör belőlem az állat, s tudom, hogy az senkinek sem lenne jó. Főleg nekem ugye...Utána.
Mindenki előjogának tekinti a vádaskodást, az ítélethozatallal pedig egy percet sem várnak. Odavágják a pofádba a dolgokat, mintha arról is te tehetnél, hogy ma épp nem esik az eső. Szimbiózisban élni valakivel meg még durvább.
1996 óta lakom különböző helyeken (kollégium, albérlet), de még mindig érnek meglepetések. Elsősorban azon akadok ki - manapság nap mint nap - hogy miért nem képes valaki emberi kommunikációra, ha meg akar tudni valamit. Na meg aztán miért nem evidens az, hogy ha más eszközeit használom, mossam el és tegyem rendbe a környezetemet? Nem vagyok egy rendmániás, de a minap nem bírtam már elviselni a több napos csetreshalmot (amelyben főleg az én edényeim játszottak főszerepet, csakhogy nem általam összekenve), és elmosogattam, feltakarítottam. Hazaérvén bájos lakótársam egy szempillantással nyugtázta előbbi tettemet, de ezen kívül egyetlen egy köszi sem hagyta el az egyébként túlméretezett száját. Lenyelem, mert nem kell a balhé...
Erre ma reggel az úr méltóztatott a fejemhez vágni, hogy nem tudom az ajtókat rendeltetés-szerűen használni, és hogy arra ébredt fel, hogy csapódik az ajtó... Mire lehet még használni a becsukáson és kinyitáson kívül? Ja, pl. szörfdeszkának is lehetne. Ha lenne a közelben nyílt víz, meg is tenném néha... A slusszpoén az, hogy nem én csaptam be a fent említett nyílászárót, hanem a harmadik lakótársunk, de hát ez már csak részletkérdés ugye.
Mindennek én vagyok az oka e szerint a szellemileg eléggé szerényen bútorozott "ember" szerint. Legyen. Minden napom összes percében arra összpontosítok, hogy elmehessek innen, olyan messzire, hogy ne is halljak erről a városról. Haza, Szombathelyre. Hétfőn ismét lesz egy esélyem erre, reméljük összejön!
Mindenki előjogának tekinti a vádaskodást, az ítélethozatallal pedig egy percet sem várnak. Odavágják a pofádba a dolgokat, mintha arról is te tehetnél, hogy ma épp nem esik az eső. Szimbiózisban élni valakivel meg még durvább.
1996 óta lakom különböző helyeken (kollégium, albérlet), de még mindig érnek meglepetések. Elsősorban azon akadok ki - manapság nap mint nap - hogy miért nem képes valaki emberi kommunikációra, ha meg akar tudni valamit. Na meg aztán miért nem evidens az, hogy ha más eszközeit használom, mossam el és tegyem rendbe a környezetemet? Nem vagyok egy rendmániás, de a minap nem bírtam már elviselni a több napos csetreshalmot (amelyben főleg az én edényeim játszottak főszerepet, csakhogy nem általam összekenve), és elmosogattam, feltakarítottam. Hazaérvén bájos lakótársam egy szempillantással nyugtázta előbbi tettemet, de ezen kívül egyetlen egy köszi sem hagyta el az egyébként túlméretezett száját. Lenyelem, mert nem kell a balhé...
Erre ma reggel az úr méltóztatott a fejemhez vágni, hogy nem tudom az ajtókat rendeltetés-szerűen használni, és hogy arra ébredt fel, hogy csapódik az ajtó... Mire lehet még használni a becsukáson és kinyitáson kívül? Ja, pl. szörfdeszkának is lehetne. Ha lenne a közelben nyílt víz, meg is tenném néha... A slusszpoén az, hogy nem én csaptam be a fent említett nyílászárót, hanem a harmadik lakótársunk, de hát ez már csak részletkérdés ugye.
Mindennek én vagyok az oka e szerint a szellemileg eléggé szerényen bútorozott "ember" szerint. Legyen. Minden napom összes percében arra összpontosítok, hogy elmehessek innen, olyan messzire, hogy ne is halljak erről a városról. Haza, Szombathelyre. Hétfőn ismét lesz egy esélyem erre, reméljük összejön!
2012. szeptember 1., szombat
Sötétben tapogatózni...
Nem tudom, hova vezet ez az út, csak azt, hogy egyre lassabban tudok felfelé vánszorogni rajta. Túl göröngyös és rohadtul nem látom a végét. Sokan azt mondják, hogy minden jóra fordul. Ők hogy látják? Vagy érzik, amikor én semmit sem?! Nem értem...
Egy apró reménysugár pislákol még talán, ám az is egyre halványodik az "alagút" végén. Nyilván próba elé állít az élet - megszokhattam volna már, mert általában szivatnak odafentről - de most már igazán eldönthetnék, hogy mit is akarnak velem. Vagy "nem vagyok elég sokoldalú", vagy "túlképzett" vagyok, vagy egyáltalán rám sem hederítenek, mert nem vagyok valami más. Bocsi, ez van. Büszke vagyok arra, amit ez alatt a "röpke" 30 év alatt elértem, és tényleg nem csinálnék sok mindent másképp. Esetleg néhány dolgot. Illetve talán az utóbbi és egyben talán legnagyobb baklövést nem követném el: nem adnám a fejem költözésre...
De természetesen "Ha nevű játékos nincs a pályán", úgyhogy akár mindegy is. Ha ezt írták meg, hát ez lesz. Mert hiába harcolok.
Mindennek van oka, és mindenkinek van küldetése. Az enyém mi??? Valaki árulja el....
Egy apró reménysugár pislákol még talán, ám az is egyre halványodik az "alagút" végén. Nyilván próba elé állít az élet - megszokhattam volna már, mert általában szivatnak odafentről - de most már igazán eldönthetnék, hogy mit is akarnak velem. Vagy "nem vagyok elég sokoldalú", vagy "túlképzett" vagyok, vagy egyáltalán rám sem hederítenek, mert nem vagyok valami más. Bocsi, ez van. Büszke vagyok arra, amit ez alatt a "röpke" 30 év alatt elértem, és tényleg nem csinálnék sok mindent másképp. Esetleg néhány dolgot. Illetve talán az utóbbi és egyben talán legnagyobb baklövést nem követném el: nem adnám a fejem költözésre...
De természetesen "Ha nevű játékos nincs a pályán", úgyhogy akár mindegy is. Ha ezt írták meg, hát ez lesz. Mert hiába harcolok.
Mindennek van oka, és mindenkinek van küldetése. Az enyém mi??? Valaki árulja el....
2012. július 21., szombat
It's not my Time here...?!
Sok mindent szeretnék én. Leginkább nyugalmat, biztonságot és megbecsülést. Mert ezek nélkül nem is ér semmit ez az egész szélmalom-harc. Mert ez az. Elmenekülni el lehet, de hogy sikerül-e megvetni az ember lábát, az már kérdéses. Sőt, jelen esetben inkább kétséges. Nem mondom, hogy nem jó itt, de már keresem (és azt hiszem meg is találtam) az indokokat, amik hazarepítenek. Vagyis gurítanak. Busszal. Nemsokára.
Sok minden vár otthon: család, barátok, talán szerelmek, élmények, mosolyok és könnyek is. Talán nagy változások nem lesznek az életemben, de ideje lenne behódolnom a sorsnak. Elhinnem azt, amit nekem rendelt. Megugranom azt, amit meg tudok. Mert ezt itt úgy néz ki, hogy nem tudom. Nem azért, mert kevés vagyok, hanem mert valami nem engedi.
Nem vagyok szomorú, félreértés ne essék, talán a nyugalom felé tendál most már a lelki állapotom. Ez most nem az én időm. Pont. De az zavar, hogy nem tudom, hogy mikor jön el az az idő. Vagy már el is múlt? Az a csodás 2 év volt az, ott? Nem tudom. Talán nem. Legalábbis remélem.
Mert talán sikerül egyszer visszatérni oda, ahol olyan jó mindig. Ahova a szívem húz. Ahol valami olyan kerít minden alkalommal a hatalmába, hogy nem akarok szabadulni.... Talán. De ez most még nem az én időm.
Ideillő hallgatni való:
3 Doors Down: It's not my Time
Sok minden vár otthon: család, barátok, talán szerelmek, élmények, mosolyok és könnyek is. Talán nagy változások nem lesznek az életemben, de ideje lenne behódolnom a sorsnak. Elhinnem azt, amit nekem rendelt. Megugranom azt, amit meg tudok. Mert ezt itt úgy néz ki, hogy nem tudom. Nem azért, mert kevés vagyok, hanem mert valami nem engedi.
Nem vagyok szomorú, félreértés ne essék, talán a nyugalom felé tendál most már a lelki állapotom. Ez most nem az én időm. Pont. De az zavar, hogy nem tudom, hogy mikor jön el az az idő. Vagy már el is múlt? Az a csodás 2 év volt az, ott? Nem tudom. Talán nem. Legalábbis remélem.
Mert talán sikerül egyszer visszatérni oda, ahol olyan jó mindig. Ahova a szívem húz. Ahol valami olyan kerít minden alkalommal a hatalmába, hogy nem akarok szabadulni.... Talán. De ez most még nem az én időm.
Ideillő hallgatni való:
3 Doors Down: It's not my Time
2012. május 29., kedd
Üres ígéretek
Mint a műanyag zacskók a szélben, úgy suhannak el az ígéretek mellettem. Olyanok, amilyenekbe reggel a konyhában anya a kiflit tette, de már nincs bennük nehezék. Elhajították, már nem kell többé; kiürült, nincs már lényege. Ilyenek az ígéretek is.
Mindenki szélnek ereszti őket, jó az úgy, pont azt akarja hallani a másik úgy is. Pedig nem. Őszinte választ vagy véleményt akarunk hallani. Nem ígéretet, hanem egy biztosítékot. Persze, mindenki majd jön, meg majd találkozunk, meg "jaj, de fogsz hiányozni", meg "ne menj el"... A lószart. Már bocsánat.
A "barátok" 90%-a eltűnik egy fél év alatt. Nem lehet már hozzád menni a nyűgjeikkel, nem vagy jelen fizikailag, és ennyi is. Telefonon sem hívnak, mert drága (ha te hívod, akkor órákig csacsog persze), e-mailt meg már ki ír mostanság, hiszen ott a FB, ott elég egy youtube-link...
Ne ígérj! Nem kell! Ne mondj inkább semmit, csak ölelj meg! Többet ér...
Ne búcsúzz, ha látni akarsz még! Minden csak elhatározás kérdése...
Inkább hagyj egyedül ámítás nélkül, ne légy képmutató. Nem kell utánam jönni. Nem szükséges "muszájból" szeretni. El lehet dobni azt az üres zacskót a szemétbe....
Mindenki szélnek ereszti őket, jó az úgy, pont azt akarja hallani a másik úgy is. Pedig nem. Őszinte választ vagy véleményt akarunk hallani. Nem ígéretet, hanem egy biztosítékot. Persze, mindenki majd jön, meg majd találkozunk, meg "jaj, de fogsz hiányozni", meg "ne menj el"... A lószart. Már bocsánat.
A "barátok" 90%-a eltűnik egy fél év alatt. Nem lehet már hozzád menni a nyűgjeikkel, nem vagy jelen fizikailag, és ennyi is. Telefonon sem hívnak, mert drága (ha te hívod, akkor órákig csacsog persze), e-mailt meg már ki ír mostanság, hiszen ott a FB, ott elég egy youtube-link...
Ne ígérj! Nem kell! Ne mondj inkább semmit, csak ölelj meg! Többet ér...
Ne búcsúzz, ha látni akarsz még! Minden csak elhatározás kérdése...
Inkább hagyj egyedül ámítás nélkül, ne légy képmutató. Nem kell utánam jönni. Nem szükséges "muszájból" szeretni. El lehet dobni azt az üres zacskót a szemétbe....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)